Hermecz István emlékére
Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy Hermecz István akadémikus 2011. október 9-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Hermecz István 1944. május 7-én Szegeden született, 1968-ban szerzett vegyészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki
Karán. A diploma megszerzése után a CHINOIN Gyógyszergyár alkalmazásában állt és egész életpályája ezen gyárhoz kapcsolódott. A CHINOIN
nagytekintélyű kutatási igazgatójának, Mészáros Zoltánnak a laboratóriumában kezdte meg kutatói pályafutását és a Sanofi-aventis/Chinoin
preklinikai fejlesztésének igazgatói posztján fejezte be.
1979-ben a kémiai tudományok kandidátusa lett, 1985 óta a kémiai tudomány doktora, 1996-ban habilitált és 2010-ben a Magyar Tudományos
Akadémia levelező tagjává választották. Ipari kutatói tevékenysége 3 eredeti gyógyszer gyógyszerpiaci bevezetéséhez járult hozzá.
Munkásságát több mint 340 nemzetközi folyóiratban publikált közlemény, 6 könyvfejezet és 130 szabadalom fémjelzi. Nemzetközileg elismert
tudós volt, amit igazol, hogy közleményeire több mint 1700 független hivatkozás történt. Pályafutása során számos rangos szakmai
elimerésben részesült.
Dr. Hermecz István akadémikus, szeretve tisztelt munkatársunk temetési szertartására 2011. november 5-én (szombati munkanap
kerül sor 11:15-től az Újköztemetőben